A nevem Budai Gina. Az igazság az, hogy Budai Gina nem olyan régen született, mert eddig csak

fantasy illetve horror regényeket írtam, semmi közöm nem volt a romantika műfajához. Szörnyeket
alkottam, véres csatákba küldtem őket, mégis műfajt váltottam (természetesen a fantasy sosem hagy
el, csak most szabadságra ment, de fogja a kezemet), mert van egy kis húgom, aki egyszer
borzalmasan szomorú lett. Így kezdődött a Londoni történetek születése, hogy a testvérem nevessen,
bár akkor csak egy novellaként indult, de mára kinőtte magát több kötetes regénnyé. A húgomé ez a
történet, mégis úgy döntöttünk, hogy mások is ismerjék meg, és éppúgy nevessenek vagy éppen
sírjanak rajta, ahogy mi tettük.
Budai Gina világa egészen kézzel fogható, néha úgy lehet érezni, hogy ez valóban megtörténhet,
mégis talán jól esik olvasni, mert kiszakít a valós világból.
Szeretném a kedvenc Stephen King mondásomat itt megemlíteni: „Olvass sokat és írj sokat.”
Rám számtalan író hatással volt, főleg Charles Dickenset emelném, akiért rajongok, de amikor a
Londoni történeteket írtam, nem támaszkodhatom a csodálatos dickensi nyelvezetre, csupán az
érzelmekre, amiket belőlem mindig kivált. Természetesen, rengeteg fantasy íróért rajongok és falom
a könyveiket (Brandon Sanderson, Robert Jordan, Dan Abnett), de ők inkább a sötétebb írásaimhoz
mutatnak utat és adnak rengeteg lökést.