A vándorló királyság

„A költők magukat értelmezik jógiként. Jógájuk nem más, mint a költészet. A kalangwan, vagyis a szépség által verseikben a langö-állapot elérését kísérelték meg. A langö extázis. Ez azonban nem a mostani, nyugati világban ismert mámor, hanem a misztikusok extázisa, a szépség élményében feloldódó én öröme. A költők célja – s ez különösen Mpu Kanwa Ardzsúna esküvője című művéből ragyog felénk – eredetileg az volt, hogy a szépség révén és hatására létrejövő extázis, öröm, derű által minden szépre felhívják a figyelmet, és a végtelen szépség végül úgy szikrázzon a költemény befogadója felé, amilyen a valódi arca: Egyként. A közös, örök Egyként. A kawi költők költeményeinek legmélyén azt találjuk, hogy minden, ami szép: az Egy. Minden, ami van, az Abszolút végtelen alakjainak megnyilvánulása. Költő az, aki saját maga és hallgatói számára képes látni és láttatni ezt a világot úgy, hogy az ember és természet viszonya helyreáll a szépségben megjelenő örök és közös egy megtapasztalása által. A költészet a Kozmosszal való közösség feltárása. Ez a kawi. Ez az, amire emlékeznünk kell.”