Balu

Balu vagyok, meg Öcsi, meg néha Bálint, vagy Baluuuuuuuuuuuuuuuuuuúúú. A két utolsó olyankor, amikor a Mami belelép vagy beleül valami hegyes cuccba, ami tök véletlenül az útjába kerül, vagy a székére. Oda is tök véletlenül. Egy erdő mellett lakom a családommal, meg a barátaimmal, és a családom pont olyan, mint egy csomó mindenki másé: van a tesóm, meg a szüleim. De a barátaim kicsit mások: csupa izgő-mozgó, ficánkoló, tekergő csúszómászó, legalábbis a Nagyi szerint, akinek amúgy igaza van, mert itt, ahol lakunk, még ezek az izgő-mozgók vannak a legtöbben. Nagyon jó fejek, könnyű velük cimborálni. Mondjuk, amióta sulis vagyok, akadnak igazi gyerek barátaim is. Például a tesóm Sibi, mert ő is jó fej, pedig lány... Szerintem a barátságok köztünk meg az állatok között nagyon különbözőek lehetnek. – Mert vannak olyan állatok, akiket le se tudunk vakarni magunkról. Ők általában szőrösek, négy lábon járnak, és kutyául érzik magukat, amikor nem lehetnek velünk. De vannak köztük tollasak is – két lábon – mint Zozó, a minden lében kanál nimfa, aki sose használ kalitkát, és nem is sejti, hogy nem ember, úgyhogy egész álló nap a Mamin csüng.