• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Változókortalanul
ISBN: 9789636874315
Kiadó: Jaffa Kiadó
Várható megjelenés: 2026-10-31
Oldalszám: 280
Nyelv: magyar
Kötésmód: puhatáblás
Kategória

Változókortalanul

0 (0)

A legtöbb nő és férfi úgy gondol a változókorra, mint egy olyan időszakra, amelyet valahogyan túl kell élni. Pedig a történet nem az utolsó menstruációval vagy a libidó eltűnésével kezdődik. Valójában a test már évekkel korábban küld apró jeleket. Nehezebb lesz a fogyás. Gyakoribb a fáradtság. Romlik az alvás. Később megérkeznek a jól ismert tünetek, majd végül a hormonális vihar lecsendesedik, de a változások sokszor velünk maradnak.
A legtöbb könyv ezekről a tünetekről beszél a menopauza és sokkal kisebb ismertséggel ugyan, de az andropauza kapcsán is, ugyanis a férfiak is átmennek egy változókori szakaszon. A Változókortalanul azonban nem erről, hanem a változókor előtti, alatti és utáni életről szól. Arról, hogyan változik az anyagcsere, az izomtömeg, az alvás, az idegrendszer és a regeneráció képessége ebben az életszakaszban. Arról, hogy miért válik minden korábbinál fontosabbá az izom, a fehérjebevitel, a mozgás, a stresszkezelés és a napi ritmus. És arról is, hogy a változókor nem csupán hormonális kérdés, hanem egy metabolikus fordulópont, amely alapvetően befolyásolja a következő húsz-harminc év egészségét.
Kinek ajánlom a könyvet? Aki benne lesz, benne van, vagy már túl van a változókoron. Nem csodamódszereket kínálok, hanem lehetőséget arra, hogy jobban csináld. Segítek megérteni a tested működését, és megmutatom, hogyan építhetsz olyan tartalékokat, amelyekre a változókor előtt, közben és utána is számíthatsz.

Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Paleolit edzés - Primal move - Ismerd meg az ősi erő titkát
23%
Lakatos Péter

Borító ár:

Akciós ár:

3 072 Ft
Kosárba
Legyél te is biohacker!
23%
Lakatos Péter

Borító ár:

Akciós ár:

3 849 Ft
Kosárba
Illesztési hiba
23%
Lakatos Péter

Borító ár:

Akciós ár:

3 849 Ft
Kosárba
Életmentő izom
23%
Lakatos Péter

Borító ár:

Akciós ár:

3 849 Ft
Kosárba
Kettlebell - új kiadás - Nyolc hét az erősebb, fittebb testért
23%
Lakatos Péter

Borító ár:

Akciós ár:

3 849 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Nem a te hibád
64%
Barna Berni

Borító ár:

Akciós ár:

2 000 Ft
Kosárba
Lélegzet
23%
James Nestor

Borító ár:

Akciós ár:

4 227 Ft
Előjegyzés
Nincs hatalmad felettem
25%
David Goggins

Borító ár:

Akciós ár:

5 175 Ft
Kosárba
Hogy ne halj meg
23%
Dr. Michael Greger, MD

Borító ár:

Akciós ár:

5 921 Ft
Kosárba
Ellopott gyermekkor
25%
Bibók Bea

Borító ár:

Akciós ár:

4 499 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(Hétfő - Kedd - Szerda: 10-14,
Csütörtök: 9 - 15)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard