• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Képzelt emlékek
ISBN: 9789634058878
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 152
Kategória

Képzelt emlékek

0 (0)
Mindenhol ember az ember: létének törékenységében, a végtelen nyomorultságában és magasztos boldogságában egyaránt. Kollektív magányban élünk. (TRUONG DANG DUNG )

Vajon mitől kerítenek ilyen ismerősen körbe bennünket ezek az idő-versek, ez a Háy János tolmácsolásában megszólaltatott modern kori lidércnyomás? A sorok között ott zakatol az idő, a züllöttség, a bizonytalanság, az értékvesztés szüntelen reménytelensége.

TRUONG DANG DUNG 1955-ben született Nghe An tartományban, Közép-Vietnamban.
1972-ben érkezett Magyarországra, irodalmat tanult, majd hazatérése után a Vietnami Irodalomkutatási Intézetben dolgozott. 1981-től három évre visszatért Budapestre, a kandidátusi értekezésén dolgozott az ELTE-n. Első verseit egyetemi tanulmányai idején Magyarországon írta, a mostani kötet címadó verse Juhász Ferenc támogatásával jelent meg. Ebben az időszakban fordította le Tandori Dezsővel közösen az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Kieu története című verseskötetet. Műfordítóként hozzájárult a magyar kultúra vietnami ismertségének növeléséhez. A Nemzetközi Magyartudományi Társaság (Hungarológiai Társaság) tagja.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard