Törőcsik Mari

Bérczes László könyve életútinterjú.

Beszélgetés Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. Majorelvtárs és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba. 
Beszélgetés Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni
Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem ahogy Bérczes László mondja 

azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni.