Botrányt akarunk!

1983-ban Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat menedzsere és a magyar könnyűzene mindenható ura röpiratban szólalt fel a zenei életben jelentkező „szennyhullám” ellen. Csúsztatásokkal és hazugságokkal teli írása nem csupán az őt személyében támadó CPg együttest vette célba, de elítélően szólt az egész akkoriban jelentkező újhullámos és punk zenei irányzatokról is. Erdős valótlan állításai aztán furamód önálló éltre keltek, és néhány év leforgása alatt már közvélekedésnek számított, hogy a punkok szélsőséges eszméket vallottak, a CPg pedig fajgyűlölő zenekar volt… De kik voltak valójában a punkok? Hogyan és mikor jelentek meg a magyar könnyűzenei életben? Milyen kép élt róluk a sajtóban? Mit gondolt róluk a párt ifjúsági szervezete vagy éppen az állambiztonság? Miféle titkos és nem titkos nyomozások folytak a CPg tagjai ellen, és miért kapott az együttes három tagja letöltendő börtönbüntetést? Legfőképpen pedig: hogy terjedt el róluk az a hazugság, hogy cigányellenes dalokat énekeltek? És mi köze volt mindehhez Erdős Péternek, a hivatalos és a szamizdat sajtónak vagy épp a punk szubkultúra sajátos nyilvánosságának? Takács Tibor történészt nem hagyta nyugodni a kérdés, és nyomozásba kezdett, hogy kiderítse: mi állhatott a makacs hazugság hátterében. A korabeli újságcikkek és az állambiztonsági iratok alapos feldolgozása révén a szerző nem csupán a CPg történetét és legendáját helyezi új megvilágításba, de könyve bepillantást enged az állampárti rendszer könnyűzenei életének hatalmi viszonyaiba és a kései Kádár-korszak többrétegű nyilvánosságába is.