• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Elsők
ISBN: 9789635740086
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 152
Kategória

Elsők

0 (0)
Minden egy szimpla „szerdán” kezdődött, amikor a nap első sugarai megjelentek a Pangea, azaz az egyetlen nagy kontinens keleti dombjain. Az esős időszak elejét mutatta a még nem létező donatellás naptár, de a legtöbb folyó már megtelt, s a növényzet is burjánzott. Egy Jóbarátom mit nem adott volna azért, hogy egyszer élőben láthassa ezt a kort, hiszen a legelterjedtebb állatfaj a dínó, az ő kedvence. Szinte mindenhol ők uralkodtak, ám ezeknek az ősi élőlényeknek hamarosan bealkonyulhat. A vízzel teli folyók irányába meginduló szomjas csordák még nem is sejtették, hogy pillanatokon belül valami megpecsételi a sorsukat: egy fénycsóva jelent meg az égbolton, s óriási sebességgel tartott feléjük… Egy ŰRHAJÓ! ...az „LNDT Alice” végül még becsapódás előtt hatalmas robajjal kettészakadt, majd néhány fát letarolva a hasán csúszott, s végül 37 fokban állt meg. Ennyi volt ugyanis árnyékban. Hirtelen csend lett. A sűrű füstben és porfelhőben semmit sem lehetett látni. Elsőként az egyik utas tért magához, aki – miután tudomásul vette azt, hogy márpedig túlélt egy ilyen katasztrófát komolyabb sérülés nélkül – könnyedén, egy fél mondatban összegezte a történteket ékes anyanyelvén: – Hú ba–––meg! Nahát, egy MAGYAR!
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard