• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Értekezések a szexualitás köréből
ISBN: 9786155342622
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 162
Kategória

Értekezések a szexualitás köréből

0 (0)
E "három értekezésben" először látjuk az analitikus Freudot szintetikus munkában. Azt a beláthatatlanul sok tapasztalatot, mely annyi ezer lélek boncoló vizsgálata közben merült fel, először kísérli meg itt a szerző olyképpen összefoglalni, osztályozni, egymással kapcsolatba hozni, hogy abból a lelki élet egy nagy területére, a nemiség lélektanára világosság derüljön. Hogy az első szintézisének tárgyául éppen a szexualitást választotta, az elsősorban a rendelkezésére álló vizsgálati anyag természetéből következett. A lelki neurózisban és pszichózisban szenvedő betegeket analizálva, e bántalmak alap oka gyanánt mindig a nemi életnek valamely zavara derült ki, míg egyéb kórokozó hatóerők csak mint segítő okok voltak jelen vagy egyáltalán nem szerepeltek.
De kitűnt a lélekelemzésből kiindult vizsgálódásokból az is, hogy a nemiség normális és egészséges ember lelki működésében is sokkal nagyobb szerepet játszik, mint eddig hitték, sőt oly működéseknél is, hol annak szerepét eleddig nem is sejtették. Szóval a nemiség - nagy irodalma dacára - az emberi természetrajz egy igen elhanyagolt fejezetének bizonyult, mely már csak ezért is rászolgált arra, hogy új szempontokból kiinduló beható vizsgálat tárgya legyen.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard