Renoir

Vannak festők, akik a világot ábrázolják, és vannak, akik újra felfedeztetik velünk. Pierre-Auguste Renoir ilyen művész volt, olyan alkotó, aki nemcsak látni tanított, hanem érezni is. Képei nem pusztán jelenetek, hanem fényből, levegőből és emberi közelségből szőtt, élő pillanatok. A lombok között rezgő napfény, egy nyári délután aranyló könnyedsége, a beszélgetések halk moraja, a táncoló párok örvénylő mozgása, barátok egymásra hajló tekintete mind-mind életre kel vásznain. Renoir festészetében az élet nem távoli vagy ünnepélyes, hanem közvetlen, meleg és lüktetően eleven. E könyv lapjain egy olyan festő élete bontakozik ki, aki a mindennapok egyszerű szépségében találta meg a művészet örök témáját. A párizsi műtermek világából indulunk, ahol a fiatal Renoir kitartással és kíváncsisággal kereste saját hangját, majd végigkísérjük a Montmartre pezsgő utcáin, a kávéházak és tánchelyek vidám forgatagában. Megelevenednek az impresszionista barátságok, a műtermek modelljei, a hűséges mecénások és a múzsák világa, köztük Aline Charigot alakja is, aki nemcsak festményeinek derűs szereplője, hanem a művész életének csendes középpontja lett. A könyv felvillantja a keresés és az átalakulás éveit, az itáliai utazások meghatározó élményét, amikor a reneszánsz mesterek harmóniája új irányba terelte festészetét. Elvezet továbbá a dél-francia tájak ragyogó csendjébe, ahol a mediterrán fényben megszülettek utolsó művei, telt formákkal, meleg tónusokkal és időtlen nyugalmat sugárzó alakokkal. Renoir egész életében ugyanazt a titkot kutatta: miként ragadható meg a festészet nyelvén a fény, az emberi test lágysága és az egymás közelében élő emberek csendes intimitása. Képei nem csupán látványt őriznek, hanem egy életérzést, a pillanat törékeny boldogságát. Talán éppen ezért különösen megrendítő életének utolsó fejezete. Amikor a betegség már minden mozdulatot fájdalmassá tett, amikor ujjai alig engedelmeskedtek, makacs derűvel és rendíthetetlen hittel festett tovább, mintha minden ecsetvonással az élet szépségét erősítené meg újra és újra. Utolsó éveiben, a dél-francia fény ölelésében született képei különös békét sugároznak. Csendéletei, portréi és az emberi test szépségét megidéző festményei egy hosszú élet derűs vallomásai. Arról tanúskodnak, hogy a szépség mindig jelen van a világban, csak meg kell tanulnunk észrevenni.