Nem kell annyi pábijubi

Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész leplezetlen őszinteséggel tekint vissza a pályájára a könyvben. A színész különleges humorral és önkritikával mesél életéről, munkájáról, a színészi pálya szépségeiről és mélységeiről. A szöveget lejegyezte Gellért Gábor. „Az ötvenes évek közepén intézetben éltem a hétköznapjaim, de hétvégenként hazajöhettem. A Bernáth Géza utcában laktunk, a Tiktak presszó közelében. A presszóval szemben volt egy önkiszolgáló étterem, ahol szombatonként élő zene várta a szórakozni vágyó munkásokat, és ha a szüleimnek jókedve volt, lementünk és az anyukámmal táncolhattam. De az intézetben is voltak táncestek. Eljöttek a leányintézetekből a partnerek és elérhetővé váltak a női derekak. Aki nem tudott táncolni, hoppon maradt. Esténként a hálóteremben egymással gyakoroltunk. Páronként összekapaszkodtunk, a rádióból pedig hallgattuk Glenn Millert, meg a magyar slágereket. Három aranyásó ment a hegyek között...Táncoltunk... egyet-kettőt, mellette kiabáltuk az ütemeket. Pá, pá, jubi, jubi, jubi, jubi... Amikor eljött a takarodó ideje, bejött a nevelő és elordította magát: „na hülye gyerekek, a pábijubinak vége”! De nem volt igaza. A pábijubinak soha nincs vége.” Szombathy Gyula „Amikor 17 éves voltam, leírtam egy papírra, milyen férfival képzelem el az életem. 17 pontban foglaltam össze a vágyaim. Legyen intelligens, fel tudjak nézni rá. Romantikus, figyelmes és megértő. Racionális és gyakorlatias. Legyen anyagi háttere és egziszten­ciája, mindehhez legyen gavallér ember. Férfias, kulturált megjelenésű. Néhol pontosabban fogalmaztam. Legyen tiszta, ápolt és stílusos a cipője - cipőmániás vagyok. Tudjon úszni - én nem tudok, legyen, aki kimentsen, ha baj van. Tudjon táncolni, izzadságcseppek nélkül emeljen meg és pörgessen, ha megköveteli a ritmus. Ezek persze egy 17 éves lány gondolatai voltak. Megnőttem, férjhez mentem, elváltam, egyedül éltem, megtanultam kompromisszumokat kötni. Akkor találkoztam Gyuszival és rájöttem, hogy 17 évesen volt igazam. Van hozzám illő férfi. Bizony megtörténhet, hogy nem kell kompromisszumokat kötni. Ezúttal a róla szóló könyvet ajánlom Önöknek. Ez egy őszinte könyv, nem a szokványos „színészi” mesélés. Minden van benne: egy élet élményei, örömei, bánatai, csalódásai. Önkritika és kritika, vélemény, harag és tapintatos bírálat, de ami a legfontosabb, minden mondatban fellelhető az ő sajátságos humora.” Böbi, a felesége