• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Első szerelem
ISBN: 9789634050902
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 528
Kategória

Első szerelem

0 (0)
Mire Vladimir Nabokov (Szentpétervár, 1899 Montreux, 1977) a Lolitá-val, a Gyér világ-gal, az Adá-val a huszadik század legnagyobb írói közé emelkedett, már elfordult a novellisztikától. Ifjú emigránsként azonban nemhogy előszeretettel, de Csehovhoz, Bunyinhoz mérhető mesteri szinten művelte a kisprózát, amelyet a regény kis alpesi formájának nevezett.
Jórészt az 1920-as és az 1950-es évek eleje között, oroszul írt, majd Dmitri fiával angolra fordított novelláinak gyűjteményes kötete 68 címet tartalmaz. Ezek most az Európa Könyvkiadó szerzői sorozatának zárásaként, két kötetben jelennek meg, s így immár a magyar olvasó is teljes képet kaphat Nabokov prózai életművéről.

Ez az egyik legnagyobb élvezet, amit ismerek kitárni az ablakot egy fülledt estén, és nézni, ahogy jönnek. Mindegyik máshogy viselkedik a lámpafényben: az egyik csendesen megtelepszik a falon, és könnyűszerrel beskatulyázható; a másik csapongva neki-nekiveri magát a lámpaernyőnek, míg végül rezgő szárnnyal és égő szemmel az asztalra esik; a harmadik bebarangolja az egész plafont. Módszerem, hogy kikészítek poharakat, mindegyikbe teszek egy trisós vízbe mártott vattadarabot, aztán ráborítom a poharat a zsákmányra ennél pompásabb időtöltés nincs is a világon írta Nabokov a lepkevadászatról.
Fordítsuk ezt most úgy, hogy a lepkevadász az Olvasó, a lepkék pedig a novellák fantasztikus, mágikus, melankolikus történetek, leleményes intellektuális játékok, metafizikai mélységekbe hatoló, az emberi lélek legmélyebben levő húrjait megérintő írások köztük legalább egy tucatnyi remekmű. Jó vadászatot, pompás időtöltést mindenkinek!
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard