Stephen King négy hátborzongató elbeszélést tartalmazó
kötetének központi témája a bosszú, a megtorlás és az erőszak
legkülönbözőbb, akár egészen hétköznapi formái. Az első és
leghosszabb történet helyszíne egy nebraskai tanyaház
Hemingford Home-ban, ahol a gazda, Wilfred épp azt tervezgeti,
miként ölje meg a családi földet egy nagyvállalatnak eladni
készülő feleségét. A kisváros King rajongóinak a Végítélet című
regényből már ismerős lehet, hiszen az abban szereplő Abigail
anya lakott itt, az Az című regényben pedig felnőttkorában Ben
Hanscom költözik ugyanide. Az „1922” mesterien adagolja a
feszültséget a szörnyű esemény következményeinek poklába
egyre jobban alászálló, gyarló központi figura vallomásában. „A
dagadt sofőr” történetében egy zárkózott írónő vidéki
felolvasóestje után hazafelé tartva lerobban, majd támadás
áldozatává válik, hogy végül újabb és újabb váratlan csavarok
után jussunk el a horrorisztikus kifejlethez. A „Hosszabbítás
jutányos áron” rövid elbeszélésében egy rejtélyes, ördögi
figurával kötött üzlet nemcsak megmenti Dave Streetert a
halálos kórtól, hanem egy életen át tartó neheztelésért is gazdag
kárpótlást ad. Az „Egy jó házasság” főszereplője, Darcy Anderson
épp ceruzaelemeket keres a garázsban, ám véletlenül
nekiütközik férje egyik dobozának, és leleplezi párja évtizedeken
át rejtegetett titkos, borzalmakkal teli életét. Mind a négy írás
lebilincselő izgalmakat tartogat, és a szerzőtől jól ismert
kíméletlenséggel boncolgatják, vajon meddig mehetünk el
szeretteink ellenében. Nem véletlen, hogy a már élő
klasszikusnak számító King új kötete Bram Stoker-díjat kapott.