• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Mi a konzervativizmus?
ISBN: 9789632764436
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 280
Kategória

Mi a konzervativizmus?

0 (0)
Sir Roger Scruton (1944–2020) angol konzervatív filozófus és esztéta. 1962-től a Cambridge-i Egyetemen tanult filozófiát, 1972-ben ott doktorált. 1968-ban Párizsban szemtanúja volt a párizsi diáklázadásoknak, elmondása szerint ekkor ragadta magával először a „politikai düh”: „Hirtelen ráébredtem, hogy a másik oldalon állok. Elkényeztetett középosztálybeli huligánok tömegét láttam. (…)Ekkor váltam konzervatívvá. Tudtam, hogy inkább szeretném megőrizni a dolgokat, semmint lerombolni azokat.” 1972-től kezdődően 20 évig a londoni Birkback College filozófiaprofesszora. 1974-ben többekkel megalapította a Conservative Philosophy Groupot, amellyel értelmiségi hátteret kívántak nyújtani a brit konzervativizmus számára. Scruton 1982-től alapító főszerkesztője volt a The Salisbury Review című konzervatív lapnak. Több, mint 50 kötetét adták ki, melyeknek többsége filozófiai és esztétikai témájú. Számos műve magyarul is megjelent. A jelen kötet a szerző nevezetesebb esszéiből válogat.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
A szent és a profán - Helikon Zsebkönyvek 73.
23%
Mircea Eliade

Borító ár:

Akciós ár:

1 693 Ft
Kosárba
Phaidón - Helikon Zsebkönyvek 120.
23%
Platón

Borító ár:

Akciós ár:

1 539 Ft
Kosárba
A spektákulum társadalma - Kommentárok a spektákulum társadalmához
23%
Guy Debord

Borító ár:

Akciós ár:

2 772 Ft
Kosárba
A nevetés - Helikon Zsebkönyvek 106.
23%
Henri Bergson

Borító ár:

Akciós ár:

1 154 Ft
Kosárba
Filozófia – Az etikától a metafizikáig: Kalandozások a bölcsességben és a valóságban
23%
Michael Picard

Borító ár:

Akciós ár:

4 600 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard