Végső stációm

Bevallás reményeinket is elégettük a télen lelkünkben felengedtek fagyos hőzöngéseink egy viszki múlik az emlékek ölelése ennyi a minden elmesélhetem mennyi a semmi végtelenítve tudod ne erőltessük baklövéseinket miért vennék tudomást oly időkről melyeket nem érünk nyomon bár kedvenc napom a holnapom reményt már nem tudok fakasztani hát kezemet mosom érintésem ne maradjon homályfolt csillagodon –