A József Attila Színház utolsó két évtizede

"A József Attila Színház történetének, drámájának, szerethetőségének jelképe maga az épület: művelődési ház, amelyet a színház indulásakor csak jóindulattal lehetett színháznak mondani. Nem szép, nem előkelő, nem korszerű. De a miénk. Többször átalakították, fejlesztették - jól, rosszul, de mindenképpen eredményesen. A közönség szerette. Budapest életének elfogadott része, tere lett. A taxisofőrök a cím bemondás nélkül is tudták, hol van. Ám a ház kezdett leépülni. A színház nem adta föl, a működőképesség fenntartása volt a feladat. Mindig annyira sikerült, amennyi pénzt adtak. Kisebb-nagyobb munkálatok segítettek, de nem pótolták a rekonstrukció szükségességét. A színház 55 évig harcolt az életéért."

Ezekkel a sorokkal vezeti be könyvét Léner Péter, aki húsz éven át volt a József Attila Színház igazgatója. Személyes hangvételű, számos fotóval illusztrált, egyes szám első személyben írt munkája memoár, egy színház történetének múlt idejű krónikája. Sikerekről, kudarcokról, emlékezetes előadásokról, és mindenekelőtt azokról a munkatársakról, színészekről, rendezőkről, szerzőkről, színházi szakemberekről szól, akik mindezt megteremtették, és évtizedeken keresztül működtették. Bevallottan elfogult könyv: a színház, a kollégák, az ügy iránti, életre szóló vonzalmát a szerző egy pillanatra sem rejti véka alá.