„Az utolsó mondattal kezdd!”

„Ő már akkor Európában volt, amikor mi még Ázsiában. Körülbelül akkora különbség volt közte és a többiek között, mint a honfoglaló magyarok és az akkori Európa között: Európában már hatalmas katedrálisok épültek, amikor mi még nyereg alatt puhítottuk a húst. Frédi személyében a katedrálisépítőt csodáltam. Kimagasló alakja volt az orvoslásnak, sem előtte, sem utána nem tudok megnevezni a magyar orvostársadalomban senkit, aki hasonló jelenség lett volna. Nincs hozzá fogható egyéniség. Pontosan diagnosztizált, pillanatok alatt átlátta a legbonyolultabb helyzeteket is, villámgyors és helyes döntéseket hozott. Briliáns manualitású sebész, a kés Paganinije volt. Mérhetetlenül szerencsésen ötvözte a kiváló orvost és a rendkívül jó embert; megvolt benne az igazi gyógyítókra jellemző együttérző képesség. Csodálatosan bánt a betegekkel, nagyon vigyázott a szemérmükre. A viziteken úgy vizsgált, hogy paravánt készített a beteg takarójából, még a kollégák sem látták, mi történik. Azt vallotta, hogy a vizsgálat kettejük bizalmas viszonyán alapul, nem tartozik másra. Hihetetlen tehetsége volt a sebészethez, a gyógyításhoz, az élethez. Mindenki érezte, hogy rendkívüli ember, nem lehetett nem felnézni rá. Aki mellette nőtt fel, akaratlanul is átvette az elveit, munkamódszerét. Amit harminc, negyven, ötven évvel ezelőtt tudott, azzal leiskolázná a mostani orvosokat is.” (Dr. Kostic Szilárd)