• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Két semmi közt
ISBN: 9789635183777
Megjelenés: 2025-12-16
Oldalszám: 476
Nyelv: magyar
Kötésmód: keménytáblás, védőborítóval
Kategória

Két semmi közt

0 (0)
Nemes Nagy Ágnes A lyukas életmű című hátrahagyott jegyzetében arról ír, milyen fájóan hiányosnak, „lyukasnak” látja életművét, mennyi mindent nem volt módja megírni, mennyi mindenről nem beszélhetett. Életműsorozatának új kötete árnyalja ezt a képet. Száznál is több, életében itt-ott megjelent, de önálló köteteiben nem közölt, illetve hagyatékában megtalált, kiadatlan írása – amelyek közül tizenkilenc itt jelenik meg először – nem csupán folt azokon a lyukakon. Ezek az előszók, köszöntők, megemlékezések és más alkalmi írások, beszéljenek akár Kassák Lajosról, Agatha Christie-ről vagy a magyar líra fordíthatóságáról, olyan váratlan és eredeti megfigyelésekkel vannak tele, amelyeket ugyan pompás nagyesszékben tudott volna a szerző kifejteni, azonban éppen frappáns rövidségük erősíti fel a gondolat élességét. A hátrahagyott írásokban pedig olyan kérdéseket vizsgál lefegyverző őszinteséggel, amelyeket a megírásuk pillanatában részben kultúrpolitikai, részben személyes okokból nem közölt, de friss és józan érvelése az évtizedek múltával sem veszített érvényességéből. Kedves francia költőjéről, André Frénaud-ról írta, hogy „úgy látja az embert (és önmagát), amint két semmi közt láthatatlan cél felé halad”. Nemes Nagy Ágnes sem fordította el fejét a végső kérdésektől, a lét előtti és utáni semmi közt feltündöklő életművének minden darabját a teljesség igényével írta meg, ellenszegülve a létezés törékenységének. „A politikai állásfoglalás állampolgári jog, s ha a körülmények átlépnek egy bizonyos fokot, amelyet én erkölcsi foknak neveznék, akkor kötelesség. A magyar irodalom évszázadról évszázadra általában élt is ezzel a jogával, teljesítette is ebbeli kötelességét. El is szoktuk mondani, hogy a magyar író a nemzeti, a közéleti kérdések első számú harcosa, gyermekeként egy olyan népnek, amelynek fizikai, szellemi, nemzeti léte oly sokszor vált fenyegetetté. Ebben a szinte állandóan fenyegetett társadalomban kell tehát szerepet vállalnunk, alaposan ismerve annak veszélyeit éppen az irodalomra nézve. Elvégre tudjuk jól, a politikai szerep fölébe kerekedhetik az írói szerepnek. Meghamisíthatja az értékrendet, és így az írói minőség helyébe nemegyszer a politikai milyenség lép. Éppen az irodalom, a kultúra öntörvényűsége kerül ezzel lehetetlen helyzetbe, sérül meg, amelyről azt hisszük és valljuk, hogy nem szolgálóleánya semmi másnak, a politikának sem.”
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Bors néni könyve
23%
Nemes Nagy Ágnes

Borító ár:

Akciós ár:

3 079 Ft
Kosárba
Ki ette meg a málnát?
30%
Nemes Nagy Ágnes

Borító ár:

Akciós ár:

1 399 Ft
Kosárba
Lila fecske
23%
Nemes Nagy Ágnes

Borító ár:

Akciós ár:

1 378 Ft
Kosárba
Nyúlanyó húsvétja
23%
Nemes Nagy Ágnes

Borító ár:

Akciós ár:

1 539 Ft
Kosárba
Kósza varjak
23%
Nemes Nagy Ágnes

Borító ár:

Akciós ár:

1 924 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Ballagókönyv
23%
Zsoldos Sándor

Borító ár:

Akciós ár:

461 Ft
Kosárba
Barbara - A találkozás (2. kötet)
23%
Náray Tamás

Borító ár:

Akciós ár:

5 004 Ft
Kosárba
Másodvirágzás
25%
Valérie Perrin

Borító ár:

Akciós ár:

4 874 Ft
Kosárba
Harcok - Harcom 6.
10%
Karl Ove Knausgard

Borító ár:

Akciós ár:

9 000 Ft
Kosárba
a nap és az ő virágai
23%
Rupi Kaur

Borító ár:

Akciós ár:

2 848 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard