• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
A félrecsúszott nyakkendő - Juhász Gyula szerelmei
ISBN: 9789633465868
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 335
Kategória

A félrecsúszott nyakkendő - Juhász Gyula szerelmei

0 (0)
Kötetünkben számos Juhász-vers kapott helyet. Az Annához és Júliához írottakon túl csupa olyan vers, melyeknek ihletője egy-egy hölgy - akár még gyereklány, ifjúkori idol, vagy rivaldafényből ismert, nevesebb színésznő. Erzékeltetni kívántuk a tragikus sorsú költő örök vágyódását az elérhetetlen - talán nem is létező - asszony után, aki egyszerre szín és ész meg nő. A nagyjából időrendben felvonuló leányok és asszonyok mintha mind a kék- szakállú várának emlékekbe fagyott, szoborrá halhatatlanodott lakói volnának. Most némán is tanúskodnak a szerencsétlen sorsú költő örökös magányáról. Anna örök? A költő hitte, hogy az. De egy személy, egy emlék, egy arc, egy érintés nem örök. Örökké csak a vágyakozás tart a megbecsülés, az elis- merés, a szeretet után, amely mind-mind testet ölthet egyetlen nőben, ha az képes megadni mindazt - „semmiért egészen". Juhász Gyula a költő és az ember nem részesült ebben a már-már égi kegyelemben. De hát van-e, aki elmondhatja magáról, hogy igen? Kelecsényi László
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard