Julia siratása

„Tehetetlenül végignéztem, ahogy a cseléd a szülők utasításait követve keményített alsószoknyát kényszerített rá, és egy rózsaszín tafotaruhát húzott keresztül a fején. A szakácsnő is segített neki, együtt ügyetlenkedtek a csöpp szalagokkal és puffos ujjakkal, miközben arra kérlelték a kislányt, hogy ne ficánkoljon. Lehet, hogy Julia észrevette, milyen arcot vágok, amikor a nagy rózsaszín masnit megkötötték a hátán. Hátranyúlt, hogy megérintse. A cseléd a kezére csapott.

Azt hiszem, akkor tört rám az első dühroham. Jó pár ablaktábla kitört, egy virágváza darabokra zúzódott, és egy üveg tinta Julia új ruhájára ömlött. Azt mondták, az ördög bújt belé. Miért háborodtam fel ennyire? Mert abban a pillanatban, amikor azoknak a szertartásoknak a kíséretében, amelyek épp olyan erőszakosak és véletlenszerűek, mint amikor valaki pénzt fektet be, feldíszítették neme szimbólumaival, az én irányításom is kérdésessé vált. Vagy egyszerűen alkotmányos alapjogommal, a rózsaszín iránti gyűlölettel éltem?”

Julia sosincs egyedül. Egy szellem vigyáz rá, egy meghatározhatatlan, rejtélyes égi lény, aki maga sem érti egészen, hogy mi a dolga. Ő és Julia furcsa párost alkotnak, kettősük kezdettől fogva kudarcra van ítélve, örök vita, ellentét és félreértés az életük. De nagy nehezen mégis megbirkóznak a gyerekkorukkal, Klopps mama és Klopps papa ronda rózsaszín ruháival, erőszakos érzelmeivel, a falról bámuló kitömött állatokkal. Aztán jön a szerelem és a házasság – bár nem feltétlenül ebben a sorrendben –, és ekkor kezdődnek az igazi bajok.

Susan Taubes életében nem adták ki a Julia siratását, amely most egy csokor novella kíséretében kerül az olvasók elé. E groteszk, ugyanakkor a végtelenségig érzékeny mestermű egy nő kettős tudatát térképezi fel, és csupa zseniális meglepetés. Rokon és előzmény nélküli regény, amely, ahogy Samuel Beckett írta francia kiadójának, „félreérthetetlen erotikus célzásokkal és nyers szókimondással van tele”, amihez a Nobel-díjas író még annyit tett hozzá: „biztosan újraolvasom”.