Jóakaratúak

„Valójában azt is megtehettem volna, hogy nem írok. Végül is ez nem kötelesség. A háború után végig diszkrét maradtam; Istennek hála soha nem szorultam rá, hogy, mint egyes régi munkatársaim, önigazolási szándékkal megírjam az emlékirataimat, mert semmit sem kellett igazolnom, no meg pénzért sem tenném, mert így is elég jól megkeresem a kenyerem... Nem bánok semmit sem, a munkámat végeztem, ez minden; egyébként lehet, hogy később elmesélem a családi történeteimet is, de azok csak rám tartoznak; ami pedig a többit illeti, a vége felé, nyilván feszegettem a határokat, de akkor már nem voltam egészen önmagam, meginogtam, egyébként az egész világ ingott körülöttem, ismerjék el, nem én voltam az egyetlen, aki elveszítette a fejét... Gyarlóságaim ellenére - és van belőlük bőven - olyan ember maradtam, aki azt gondolja, hogy az emberi élet elengedhetetlen feltétele a levegő, az evés, az ivás, az ürítés és az igazság keresése. A többi szabadon választható."