A lepkegyűjtő

Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totófőnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy akár a lepkékben gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja.
Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan.
Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története az első, ma már klasszikusnak számító modern pszichothriller a filmvásznon is világsikert aratott.

John Fowles író, költő, esszéista, kritikus, a második világháború utáni angol regényírás egyik meghatározó alakja volt. Fontosabb művei: A lepkegyűjtő (1963), A mágus (1966), A francia hadnagy szeretője (1969), Daniel Martin (1977), Mantissa (1982).