Zita, a bátor császárné

1989. április elsején Bécsben a Habsburg-ház uralkodóit megillető szertartás és a sajtó hatalmas érdeklődése kíséri végső nyughelyére Ausztria utolsó császárnéját, Magyarország és Csehország királynéját, a 97 éves korában elhunyt Zitát, aki a maga személyében jelképezte az Osztrák–Magyar Monarchia alkonyát, a XX.

század politikai-társadalmi földindulásait, a Habsburgok viharosan mozgalmas történetét, példás bátorsággal, méltósággal és hittel viselve boldog ifjúsága után a megpróbáltatásokat, amelyeket rámért az élet. Bourbon-Pármai Zita, Ferenc József dédunokaöccsének, Károly főhercegnek a felesége 1916-ban, az első világháború kellős közepén lesz császárné. Az olvasó végigkísérheti Zitát az élet útján: I. Károly kétéves, 1916-tól 1918-ig tartó uralkodásával, mikor a fiatal császár és király kétségbeesett elszántsággal próbálta kivezetni országát az első világháborúból; az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as összeomlásával, a dinasztia száműzetésével; az 1921-es kettős restaurációs kísérlettel és következményével, a madeirai számkivetéssel, ahol a császárt idő előtt, 1922-ben ragadja el a halál. A harmincévesen özvegyen maradt Zita gyermekei nevelésének szenteli életét, mindenekelőtt elsőszülöttjét, Ottót készítve fel a Habsburg-ház fejének szerepére. 1930-tól a Habsburgok adtak lendületet az osztrákok küzdelmének a hitlerizmus fenyegetése ellen, az Anschluss után támogatták az antifasiszta ellenállást. A császári család, amely 1940-ben az Egyesült Államokba menekült, megpróbálta elérni, hogy a háború után a szövetségesek állítsák helyre a független Ausztriát, és ne dobják oda Magyarországot Sztálinnak. Zita 1953-ban tért vissza az óvilágba. Szerényen, visszahúzódva élt, mindvégig hűségesen az elvhez, amelyet megtestesített. 1982-ben, hatvanhárom évi száműzetés után diadallal tért haza.