Gyöngéd barbárok

A lírai hangvételű Gyöngéd barbárok című regényében Hrabal egyszerre állít emléket művészbarátainak, a tragikus sorsú, nem sokkal az ország 1968-as megszállását követően öngyilkosságba menekülő festőnek, Vladimír Boudníknak és a költő Egon Bondynak, illetve rajtuk keresztül a háború utáni prágai művészvilág zsúfolt kocsmáiban, őrült figurái között kavargó ifjúságuknak, a művészetbe vetett mámoros hit, a szabadságkeresés megzabolázhatatlanul vad korszakának. A naiv és szenvedélyes Vladimír gyermeki rácsodálkozással szemléli a világot, amelynek legapróbb, leghétköznapibb részletében is ott látja a szépség és a teremtés ígéretét, lehetőségét. Hrabal nem klasszikus emlékiratot ír, mozaikszerűen felvillanó jelenetekből, párbeszédekből építi fel a maga nosztalgikus univerzumát, amelynek varázsát éppen az adja, hogy együtt, egy időben van benne jelen a múlt álomszerű otthonossága és e múlt eltűnésének, elvesztésének szelíd bölcsességgel viselt fájdalma. Ez a csapongó, mégis bensőséges hangulatú regény végső soron arról szól, hogy az ember miként őrizheti meg a szabadságát és a méltóságát egy olyan korban, egy olyan világban, amely egyiket sem tartja fontosnak, sőt.