Góré

Acsai Roland a mintha költője, akárcsak a szeretett Tandori Dezső volt, de nem a talán költészetét teremti meg. Ezzel különbözik el a mesterétől, hogy még jobban hasonlíthasson hozzá. Az ő világában a van ugyanúgy lehet nincs, mint ahogy a nincs lehet van. Lét-talány és jelenség-talány keveredik a verseiben, szétválaszthatatlanul. Az emlékezés működéstechnikája képezi meg a kötet tengelyét, amikor a gyermek- és ifjúkor mint téma, a férfikor mint egyfajta takart és méltó gyász jelenik meg. Az könyvegész az elérés pillanatát rögzíti, amikor a folytatás azért indulhat el másfelé, mert az emlékező (látszólag) ugyanott marad. Az emlékezetben a visszatérés nem egyenlő a megérkezéssel, a megérkezés sem a visszatéréssel. (Az út nem lehet olyan fárasztó, mint a megérkezés. A megérkezésnek nincs önértéke, csak csöndje és fáradalma van.) Lehet, ennyi madarat nem találtam még verseskötetben, és soha ilyen nehéz árnyékot nem vetettek ezek a vers által hajtogatott origami-madarak, mint itt. Mert az élete deléhez ért férfi nosztalgiájáról és megrettenéséről is szól, valamifajta számvetés a könyv. Benne a családi költészet (rég várt) visszaemelése az irodalomba finom elmozdításokkal történik – a meghitt, egykori hangulatok sorra időtlenségbe lebegnek át. Az emlékezet furcsán működik, kérdés, az idő pókhálóján a múltból az emlékezőt körül zümmögő pillanatok közül melyek akadnak fenn. Meglepően sok a metafora, a hasonlat, az oximoron. Mintha valamilyen emléknaplót olvasnánk, múlt- vagy családi albumot nézegetnénk, melyben a fotókat a jelen fényképező gépe rögzíti – visszafelé. A lírai én azért rajong, amit csak a szív ér föl. Ennyi is éppen elég a sokhoz. Acsai Roland tudja, a legnehezebb egyszerűen, de hitelesen beszélni, talán ezért használja úgy az antik formát, mint azt a maguk idején használták a művelői – a mindennapi lét történéseit fogja be velük, a formával emeli őket az egyetemesebb létezhetőség szintjére. Az testetlen idő metaforába kényszerítése hol rövid, szaggatott sorokat hív elő, hol leoninusokat, alkaioszi strófákat eredményez. És lengett a hinta, és ősz volt Abonyban… Zalán Tibor