• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Iker Casillas - Szent kezek
ISBN: 9786155901058
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 207
Kategória

Iker Casillas - Szent kezek

0 (0)
Nehéz elképzelni a spanyol futball sikertörténetét Iker Casillas, a Real Madrid és a válogatott egykori klasszisa nélkül, hiszen a kapus döntő pillanatokban jelentette a különbséget győzelem és vereség, diadal és bukás között.
A szerénységéről ismert hálóőr a fővárosi topklub saját nevelésű játékosaként mutatkozott be az élvonalban, tizenkilenc esztendősen már Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, sorban zsebelte be a rangos egyéni elismeréseket, majd a nemzeti tizenegy csapatkapitányaként felért a csúcsra: Európa-bajnokságot és világbajnokságot nyert.
A kiélezett küzdelmek ellenére végig meg tudta őrizni nyugalmát a pályán belül és kívül, olyan vezetővé vált, aki hangos szó nélkül, példát mutatva irányított, miközben végig hű maradt az elveihez.
A fehérmezesek ikonjáért szurkolók milliói rajongtak, ám a feledhetetlen pillanatok mellett Iker megtapasztalhatta a színfalak mögötti harcokat, a mellőzést, a maró kritikát, végül a méltatlan búcsút is, melynek hatására szülőhazáját elhagyva Portugáliába szerződött.

A bennfentes madridi újságíró, Gonzalo Cabeza végigkövette Casillas pályafutását a kezdetektől napjainkig, felfedve minden idők egyik legjobb kapusának titkait...
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard