Toroczkai Wigand Ede

Toroczkai Wigand Ede (1869 – 1945)

Toroczkai Wigand Ede a magyar építészet legjelentősebb alakjai közé tartozik, mindenesetre a legrejtélyesebb. Származásáról, születésének időpontjáról, halálának körülményeiről, műveinek és hagyatékának sorsáról egymásnak ellentmondó adatokkal rendelkezünk. Wigand olyan legendaépítő, aki saját életét is olyan legendássá formálta, mint jellemző alkotásait. Nincs más a magyar építészet történetében, aki ennyi gyökérrel kapaszkodna a magyar talajba, s aki emellett saját kora legeurópaibb művészének nevezhető. Pályája együtt haladt Kós Károlyéval, de jelentősége a köztudatban jóval elmarad pályatársáétól; ugyanazokért az eszmékért fellépve hol megelőzik egymást alkotásaikkal, hol a másik eredményeit igyekeznek a magukét utánzónak feltüntetni. Mindketten terveznek bútort és házat, írnak és illusztrálnak könyvet, archaikus nyelven verselnek meg mitologikus témát, foglalkoznak a hagyományos életmód kutatásával, amelybe saját művüket illesztik; ebben a kivételes kulturális párharcban vannak területeken, amelyeken mindenképpen Wigandé az elsőség. Ő viszi vissza székelyföldi falusi házterveivel a nép közé azt a művészetet, amely a nép művészetének megtermékenyítő erejével volt képes az európai magaskultúrát átalakítani: következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy a paraszti kultúra hagyományával átitatott kortárs művészetnek elsősorban a vidék építészeti arculatának megőrzésében van feladata. Ő jeleníti meg a legelevenebb, legátélhetőbb formában a hun-magyar mondavilágot, amikor annak a korfelfogásban heroikusan megrajzolt vonásait átírva, néprajzi vonatkozásain keresztül vonja be azt a létező paraszti világ közegébe. Egyúttal a mindennapi falusi környezetet, a virágoskertet, a szoba hagyományos berendezési tárgyait emeli történelmi léptékűvé, a hagyomány folytonosságának tudata nemzetmeghatározó erővé nemesül Toroczkai sajátos, szubjektív kultúrafeltáró munkáiban.

Toroczkai Wigand Ede munkásságának fénykorát székelyföldi munkái jelentik. Sokoldalú tehetség: bútortervező, belsőépítész, építészgrafikus, színesablak-tervező (pl. marosvásárhelyi Kultúrpalota). Kiindulópontja a belső világot megfogalmazó enteriőr. A helyi paraszti építészet ihlette, ebből kialakított egy puritán, modernistának ható formanyelvet, később pedig historizáló elemekkel díszítette épületeit. Organikus szemlélete miatt a napjainkban újraértékelt modernizmus egyik hazai alapítójának tartják.