Őszi vásár

Fekete István válogatott elbeszéléseinek újabb szerzői összeállítása, az Őszi vásár éppen úgy árnyalja az író vadászelbeszéléseinek két évvel korábban megjelent gyűjteményét, a Ködöt, mint ahogyan az Öreg utakont az Egy szem kukorica követte. A szándék ezúttal is nyilvánvaló: első, elkötelezett rajongói mellett a szülőföld és a gyermekkor nosztalgikus hangulatai iránt vonzódóknak is kedvezni kívánt. Mindemellett remélte, hogy a vaskos kötet nyomán nemcsak az olvasók száma gyarapszik, de a kortárs kritika „ifjúsági” és „vadászírói” címkéit is elhomályosíthatja.

A ciklusokba rendezett önéletrajzi és lírai elbeszélések kéziratát ezért nem a korszak ifjúsági kiadójához juttatta el. A részleteket 1961. március 17-én egyeztették, és az elégedett Fekete István másnap azt jegyezte fel naplójába, hogy ha a nyomdába „még ez év harmadik harmadába bekerül, akkor kisebb példányszámban, felnőtteknek szól, ha átteszik 1962-re, ifjúsági lesz, de nagyobb példányszámban. Ez a meghatározás, hogy »ifjúsági«, persze ostobaság, mert nem az, mint ahogy egyik könyvem sem az, de ha nekik jó, hát én nem törődöm vele”.

A skatulyáit feszegető Fekete Istvánnak látszólag nem volt szerencséje, hiszen a tündéri realizmusát hatásosan érzékeltető Őszi vásár végül 1962-ben jelent meg, és ez meghatározta, hogy az olvasók körében miként terjesztették. E sajátos kiadói gyakorlat ifjúságivá egyszerűsítette azt a változatos repertoárt, amely valójában gyereket és felnőttet egyaránt megérinthet. Az idősödő író kései leltárának válogatott portékáiból az életút elején járók és a már javában taposók egyaránt élvezettel válogathatnak. A kortárs közönség kedvező viszonyulását jelzi, hogy egyetlen könyvét sem követte annyi elismerő visszajelzés, mint ezt a kötetet.

Az Őszi vásár ciklusait Fekete István állította össze, jobbára az előző tizenöt esztendő elbeszéléseiből. Apróbb stilisztikai simítások mellett esetenként módosított is a szövegeken: főleg a csattanókon változtatott úgy, ahogyan a hatvanas évek elején helyesnek vélte. Ráadásként néhány új, illetve addig csak rádióban elhangzott történet is helyet kapott a kötetben.

Életének hetedik évtizedében Fekete István figyelmét nyilvánvalóan a számvetés kötötte le. Önéletrajzi és lírai elbeszéléseinek e gazdag gyűjteménye így végül az első kiadás körülményei ellenére is az lett, aminek szánta: a biografikus Cönde, Csend és Ballagó idő hatásos bevezetője.