Nőket néző képek

RÉSZLETEK A KŐNYVBŐL:

Gustavia von Himmelburg

1899, Düsseldorf, Németország



NEM TUDHATOD

Nem tudhatod,
miféle orrot viseltem.
Hetyke-fitost, vagy
ugyanilyen lágyultan lógó
hústalan húst, viasz-szatyrot,
nedvesen, erezetten.

Nem tudhatod,
mennyire megérdemelten
fennhordható fő
maradványa kepeszt utolsó
merev erejével foszlott,
konok önérzetemben.



Gustavia von Himmelburg – A szép kort megérő arisztokrata nő méltósággal viseli az orbáncot, ami végképp elcsúfítja a korábban is inkább komoly, mint szép vonásait. Családtagjaival lefátyolozva érintkezik, egyéb rokonokkal, ismerősökkel egy paraván mögé ülve beszél. Miután első férje meghal, Gustavia maga veszi át a Himmelburg Gépgyár irányítását, és a paraván mögül vezeti az igazgatótanács üléseit is. így találkozik a második, majd annak halála után a harmadik férjével is, akik csakúgy rajonganak érte, mint az első, aki Királynőmnek szólította, és kinek családnevét Gustavia nem dobja el többé, későbbi két házasságában sem. Ezt a megrendítő kis verset egy rokon bakfis leány impertinens megjegyzésére írja válaszul. Az unokahúgocska, meghallgatva a drámai hangú felolvasást, szégyenpír lepte arccal kér bocsánatot a paravántól, majd a szobából kilépve lelkesen fölkiált: „Ah, valóban az, valóban: Királynő!”