• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
A játszmák világa
ISBN: 9789639365988
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 380
Kategória

A játszmák világa

0 (0)
"Eric Berne, a világszerte ismert és népszerű Emberi játszmák című könyv szerzője, a tranzakcióanalitikus (röviden TA) irányzat megteremtője olyan „pszichológiáról álmodott, amely mindenkié”. Gondolatrendszere rávilágít, hogy problémáink rendezésében, életünk kormányzásában felelősen részt vállalhatunk, kezünkbe vehetjük sorunk alakítását.
A Játszmák nélkül sorozat Eric Berne magyar követőinek munkája, a TA gyakorlatával foglalkozó tanulmányok gyűjteménye: hazai pszichológusok tevékenységét mutatja be esetekkel gazdagon illusztrálva a közönség és a szakma számára. A fogalmi bevezetést adó jelen kötet külön érdekessége, hogy „Hétköznapi játszmáink” címmel tartalmaz egy olvasókönyvet, amely mindannyiunk által jól ismert játszmák elemzésével érzékletesen mutatja meg, miképpen hasznosítható a TA életünk eseményeinek megértéséhez és megváltoztatásához.
Haszonnal forgathatják mindazok, akik szülőként vagy gyermekként, vezetőként vagy beosztottként, barátként és partnerként jobban meg szeretnék ismerni és érteni önmagukat, illetve társaikat, és hozzáértően kívánják rendezni a kapcsolataikban felmerülő nehézségeket.
A kötet kézikönyvként szolgálhat minden szakember munkájához, aki hivatása révén foglalkozik az emberi kapcsolatokkal, és eredményesen, felelősen kíván segíteni a hozzá fordulóknak a kívánt változások elérésében."
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard