Én, Tamara

Tamara Łempickát mindenki ismerte, aki az 1920-as és ’30-as évek Párizsában alkotott: Picasso, André Gide, Jean Cocteau, Gertrude Stein, Coco Chanel, Marlene Dietrich. Az első női világsztár volt a művészek közt, akinek élete egy regény lapjaira kívánkozott: ezt a kötetet tartja kezében az olvasó. Extravagáns, zseniális festő volt, és az egyik legbátrabb nő a korban. Nem tagadott meg magától semmit, az alkotást inspiráló szerelmi hódításokat, sőt a bódítószereket sem, és könnyen oldozta fel magát a bűnök alól. Fu¨ggetlenségével számos sebet ejtett szerettein, művészetéért gyakorta komoly áldozatot hozott, ami olykor őt is összetörte. Grzegorz Musiał, a lengyel irodalom megkeru¨lhetetlen figurája végigkövette Tamara életútját. Łempicka Mexikóban, a Popocatépetl vulkán lábánál fekvő Cuernavaca telepu¨lésen töltötte élete utolsó évtizedét. A szerző itt kötött szoros barátságot Victor Contreras mexikói szobrásszal, aki Tamara társa volt az életben, és alkotói hagyatékának örököse. Azt is lehetővé tette, hogy Musiał a festő házában, kedves tárgyai között lakjon. Az 1920-as, ’30-as évek Párizsa betekintést enged az ellenállhatatlan, dekadens, pezsgő művészvilágba, hogy rajta keresztu¨l jobban megismerju¨k a kubista és art deco művek, valamint alkotóik belső vívódásait, vágyait és a művészetek iránti rajongásunk eredetét. Idézet a könyvből: „…hogyan győzzem meg ezt a zu¨llésben és luxusban tobzódó tömeget, amely elözönli a bulvárokat a hiúság világának fővárosában, hogy éppen nekem, a járda szélén lépkedő, mindenki számára ismeretlen lengyel nőnek, akit tizenvalahány hónapja képen törölt egy csekista, aztán megerőszakolt egy alkoholista kokainfu¨ggő, és aki lótetemszeletet evett reggelire egy olyan városban, amelyet feldúltak a bolsevikok, akiket itt imádtak – éppen nekem van olyan tehetségem, amilyen korábban senkinek sem volt, hmmm… Artemisia Gentileschi óta?… És véghez viszem azt, amit megígértem a szép Antoniónak Firenzében: megváltoztatom ezt a kort. Nem ők diktálják nekem a ritmust, hanem én nekik.”