Olcsókönyvek
Erdély csomag
Kategória
Szépirodalom
ISBN
1987654321080
Megjelenés
2021-09-30
Terjedelem
0 oldal

A szerzőről

Dr. Sántha Attila
(0 értékelés)

Erdély csomag

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Várható szállítás: 2–7 munkanap

Leírás

Bühnagy székely szótár (Dr. Sántha Attila)

2004-ben, mikor megjelent a mostani kötet elődje, a Székely szótár, a szerző arra számított, két éven belül elő tud állni egy javított, bővített kiadással.Ezzel szemben tizenhárom esztendőbe telt feldolgozni azt az óriási szó- és adatmennyiséget, amellyel a székelyek elárasztották a gyűjtőt. Megérte várakozni: az új kötet szócsaládok szerint csoportosítja a sok esetben először nyomdafestéket látó székely szavakat, így azok nemcsak önmagukban ragyognak, hanem együttesen a székely nyelvi régmúlt sötét foltjait is bevilágítják.

A Bühnagy székely szótár több mint egyszerű szószedet: sok-sok szócikkből álló elbeszéléskötet – vagy regényfolyam –, mely a világ legkülönlegesebb és legképlékenyebb nyelve – a magyar – születésének csodáját is feltárja, és amelyet bárhol ütünk fel, Tündérországba röpít minket. Arra a helyre, melynek lelke Ádám Gyula és Fodor István zseniális fotóiba költözött.

 

 

Szégyen (Muszka Sándor)

Muszka Sándor költőként indult, de néhány év múlva a fergeteges sikerű Sanyi bá a legnépszerűbb humoristák közé röpítette, és mindenki a székely egypercesek folytatását követelte tőle. Csakhogy a székely irodalmi humor, pontosabban a „felállós nyeletlenkedés” emberek ezreit könnyesre röhögtető alkotójának élete különösen alakult: egy öregotthonban vállalt állást. A Szégyen verseit ez a keserű élettapasztalat ihlette. Mellbevágó mű, csupa fájdalom, szikár és tömény költészet

 

 

Hármasoltár (Demeter Szilárd)

1976-ban születtem Szentegyházán. Pontosabban Székelyudvarhelyen, mert Szentegyházán akkor már felszámolták a szülészetet, ezért a huszonannyi kilométerre lévő „nagyváros" kórházában láttam meg a napvilágot, onnan vittek haza. Tizennégy évnyi hihetetlenül tartalmas gyermekkor jutott osztályrészemül a Madarasi-Hargita lábánál. A kommunista diktatúra valahogy gellert kapott Székelyföldön, olyan kinti dolog volt, ránk erőszakolt, tőlünk idegen, nem a mi életünk. Dehogynem. Hogy milyen lehetne a mi életünk, arra a rendszerváltás utáni első öt évben, ugyancsak Székelyudvarhelyen eszméltem rá – a Benedek Elek Tanítóképző hatszáz lánytanulója között a húsz fiú egyikeként, khm, értem férfivá. Másodjára is megszülettem, mondhatni, de kinyílt a csipád, csipkelődött volna telepi Mama, ha megéri – ő volt az első halottam. Majd következett Kolozsvár, egyetemistaként ott tanultam bele abba a sajátos káeurópai létmódba, az egynyelvű multikultiba, amivel azóta sem tudtam megbékélni. Az utána következő éveket másmilyen módon számoljuk: ha adót fizet az ember, másképpen telik az idő. Egyelőre így, túl az emberélet útjának felén, vagy hogy is van ez, az ember életútjának negyedéről mondom, amit mondani lehet. Életem első két évtizedének élményanyagából táplálkozik ez a könyv. Nem leltár, és nem is számvetés. Csupán egy félfordulat hátra, mint amikor a vállad fölött lesed a szemed sarkából, hogy van-e emberi mozgás mögötted. Ha van, akkor mehetsz tovább előre. Nem vagy egyedül.

Az alkotó további művei
Teljes lista
Bühnagy székely szótár
-23%
Dr. Sántha Attila
Bühnagy székely szótár

Akciós ár:

5382 Ft

Borító ár:

Előjegyzem
Neked válogattuk
Ballagókönyv
-27%
Zsoldos Sándor
Ballagókönyv

Akciós ár:

437 Ft

Borító ár:

Kosárba
Barbara - A találkozás (2. kötet)
-27%
Náray Tamás
Barbara - A találkozás (2. kötet)

Akciós ár:

4744 Ft

Borító ár:

Kosárba
Másodvirágzás
-27%
Valérie Perrin
Másodvirágzás

Akciós ár:

5474 Ft

Borító ár:

Kosárba
Harcok - Harcom 6.
-27%
Karl Ove Knausgard
Harcok - Harcom 6.

Akciós ár:

7299 Ft

Borító ár:

Kosárba
a nap és az ő virágai
-27%
Rupi Kaur
a nap és az ő virágai

Akciós ár:

2700 Ft

Borító ár:

Kosárba
Olcsókönyvek

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8702Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.