• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Dante Pokla ma
ISBN: 9786156192974
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 216
Kategória

Dante Pokla ma

5 (1)
Mindannyiunk fejében él egy kép a Pokolról. Kit ezért, kit azért, de mindenkit foglalkoztat a túlvilág lehetősége, az örökké tartó üdvösség vagy kárhozat e világon még felfoghatatlan határtalansága. Dante a maga korában úgy ragadta meg a Pokol lényegét, mint egy megfellebbezhetetlen külső hatalom igazságtételét a gonoszok felett. A sokszor és sokféleképpen ábrázolt dantei borzalmak idővel egyre inkább „az ember mint pokol” felfogásához közeledtek, és a kárhozatot mint az önnön rettenetével szembesülő bűnös önmagába záródását, lényének végső testi, lelki és pszichés eltorzulását láttatták. Sturcz János tanulmánya lebilincselő szellem- és kultúrtörténeti barangolásra invitálja az olvasót, ahol Baksai József, Gaál József és Szurcsik József festményein keresztül újra bejárhatjuk Dante ma is létező, ma is népes poklát. Hogy aztán – mintegy Beatrice nyomába eredve – Lovas Ilona fényt sugárzó alkotásai lepergessék rólunk a sötétség cseppjeit, és újra égre emeljék tekintetünket. A több mint száz festményt bemutató, impozáns album igazi csemege mind Dante, mind a kortárs képzőművészet, mind a vallásfilozófia elkötelezett rajongóinak!
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
A hobbit művészete
23%
J. R. R. Tolkien

Borító ár:

Akciós ár:

3849 Ft
Kosárba
Chanel - Divatikonok II.
23%
Emma Baxter-Wright

Borító ár:

Akciós ár:

3849 Ft
Kosárba
Gerlóczy Gedeon - A képmentő építész
23%
Gerlóczy Gábor

Borító ár:

Akciós ár:

9163 Ft
Kosárba
Szabados
23%
Bicskei Zoltán

Borító ár:

Akciós ár:

3696 Ft
Előjegyzés
Szürrealisták
23%
Desmond Morris

Borító ár:

Akciós ár:

5313 Ft
Előjegyzés
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(Hétfő - Kedd - Szerda: 10-14,
Csütörtök: 9 - 15)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard