• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Mondd, hogy visszatérsz
ISBN: 9789635701834
Megjelenés: 2021-06-10
Oldalszám: 400
Kategória

Mondd, hogy visszatérsz

0 (0)

„Corinne legjobban alkotása!” – Claire Contreras, New York Times bestsellerszerző

Egyetlen éjszakán, nyolc évvel ezelőtt, ez a nő békét hozott nekem. Nem tettünk ígéreteket. Csak két összetört ember voltunk, akik kétségbeesetten próbáltak enyhíteni a fájdalmukon. Reggelre elment, és a vigaszomat is magával vitte. Aznap beléptem a hadseregbe, és megfogadtam, hogy soha többet nem térek vissza Pennsylvaniába. Amikor azonban az apám meghal, kénytelen vagyok megszegni ezt a fogadalmamat, és hazatérni, hogy eltemessem. Így legalább megszabadulhatok végre a farmjától, amelyet mára teljesen benőttek az emlékek, amelyeket minden erőmmel igyekeztem elfelejteni. És ekkor találok rá. Még szebb, mint ahogy emlékeztem, és övé a világ legimádnivalóbb gyereke. Hiába telt el annyi év, az érzéseim nem változtak, és ezúttal úgy döntök, nem fogom elengedni őt. De amikor a réges-régi titkok napvilágra kerülnek, és alapjaiban rázzák meg mindkettőnk világát, akkor nincs más választásom, mint végignézni, ahogy megint kisétál az életemből… Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének legújabb, megindító és lebilincselő romantikus sorozata négy, a szülővárosába hazatérő fivér szerelmeiről szól. A regények egymástól függetlenül olvashatóak.

„Elképesztő, érzelmes.” – Helena Hunting, New York Times bestsellerszerző

„Eddigi kedvenc regényem a szerzőtől.” – Sexy Book Divas

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Corinne Michaels
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard