• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Célok és motiváció
ISBN: 9789636936136
Megjelenés: 2021-11-13
Oldalszám: 206
Kategória

Célok és motiváció

0 (0)
Annak ellenére, hogy a tanulási motiváció még inkább annak hiánya kitüntetett figyelmet élvez az oktatást hivatásszerűen gyakorlók mindennapi diskurzusában, amikor az oktató munka során szeretnénk elérni, hogy tanulóink, hallgatóink motiváltabbak legyenek, úgy tűnik, mintha nem állna rendelkezésünkre hathatós segítség. A tanulási motivációval foglalkozó tanulmányokban, könyvekben alig találni valamit, ami könnyen,gyorsan és egyszerűen hasznosítható lenne. Ez a kötet sem ígéri, hogy széles körben és azonnal alkalmazható motivációs stratégiákat ad közre, ugyanakkor segíthet megérteni a tanulási motivációnak azt az összetett hatásmechanizmusát, amely alapján világossá válhat, hogy a gyakran hiányolt motivációs recepteket miért nem találjuk sehol, valamint, hogy a motiválás kapcsán megfogalmazott elvárások egy része talán nem is reális. Diákjaink tanuláshoz való viszonyát illetően a nemzetközi és hazai kutatások egyaránt problémákat jeleznek, ugyanakkor rendkívül kevés kutatási eredménnyel rendelkezünk a tanulási motiváció osztálytermi folyamatait tekintve. Jelen munka e hiányosság enyhítésére vállalkozik a célelmélet kereteit felhasználva. A könyv a tanulási motiváció meghatározásától elindulva, a tanulási környezet motivációra gyakorolt hatásának megismerési nehézségein keresztül a célorientációs elmélet bemutatásáig juttatja el az olvasót, majd egy 2009 és 2014 között felső tagozatos tanulók bevonásával folytatott, kvantitatív és kvalitatív metodikát egyaránt felhasználó vizsgálatsorozat mérőeszközeiről és eredményeiről számol be.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard