• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Az új Gyűrűfű
ISBN: 9789634140870
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 248
Kategória

Az új Gyűrűfű

0 (0)
A korombéli ember sok mindent átélt már ebben az országban. Éppen elkerülte a szörnyű ötvenes éveket, az amnesztia után eszmélt és mire felnőtt lett, recsegni ropogni kezdett a szocializmus remek épülete. Aztán beköszöntött a vad kapitalizmus, eredetinek egyáltalán nem nevezhető tőkefelhalmozás, a köztulajdon kiárusításának kora. A következő fordulóban az intézményesített tolvajlás, mostanában pedig az új állami monopolkapitalizmus, nepotizmus és autoriter rezsim kiépítése a cél. A természettel való kapcsolat rendezése ezen időszak alatt soha, sehol nem szerepelt a sürgős teendők listáján. Mégis voltak és vannak, akik megpróbálják. Eme úttörők egy maroknyi csoportjáról szól ez a könyv.

Dr. Borsos Béla némi malíciával túlképzett sarlatánnak mondható. Lódoktori – ahogyan annak idején mondták – diplomáját szögre akasztva a környezetvédelem lett a vesszőparipája. Szabadúszó, volt parlamenti szakértő, tudományos kutató, szaktanácsadó és az ENSZ szerződéses munkatársa. Bár földrajzból doktorált, mégis ökológusnak – humánökológusnak – képzeli magát. A rendszerelméletet tartja ember és természet kapcsolata legkívánatosabb rendező elvének. Részt vett a magyar Tisza-völgy tájgazdálkodási koncepciójának kidolgozásában. A gyűrűfűi ökofalu egyik alapítója, meghívott egyetemi oktató, a „publikálj vagy pusztulj” törvényének értelmében öt könyv és számos hazai, külföldi szakcikk, könyvfejezet szerzője. Mellesleg szakfordító és szinkrontolmács, mert valamiből mégis csak meg kell élni.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard