• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
A fagy
ISBN: 9789636896003
Kiadó: Gabo Kiadó
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 552
Kategória

A fagy

3 (1)
Az 1960-ban született Bernard Minier a Pireneusok lábánál nőtt fel: a zene és az irodalom mellett ez a vidék is meghatározó szerepet töltött és tölt be az életében.

Nyolcéves korában döntötte el, hogy író lesz, majd huszonnégy évesen Párizsba költözött, és a rock, a könyvek, az utazás  bűvöletében eltelt dühöngő ifjúság évei után, 1984-ben a francia vámhivatalnál helyezkedett el…

A szürke köztisztviselő álruháját magára öltve hosszú-hosszú éveken át kettős életet élt: idejét, energiáját a hivatalnoki munka és az írás között osztotta meg, és bár elbeszéléseivel szép sikereket ért el, az igazi ismertséget, elismertséget csak a 2011-ben megjelent, A fagy című regénye hozta el a számára.

Azóta kizárólag az írásnak szenteli magát.



Egy kétezer méter magasban működő vízi erőmű munkásai egy lefejezett, félig megnyúzott lovat találnak a felvonó állványzatához rögzítve.  Az első áldozat, de nem az utolsó…

A Pireneusokban járunk, tél van, csend és hó és halál. Az égig érő hegyek, a hallgatag, titkukat féltékenyen őrző völgyek világa ez. Mintha a pokol bugyraiba szállnánk alá, mintha a völgy felett magasodó hegycsúcson működő, szigorúan ellenőrzött pszichiátriai intézet elszabaduló démonai akarnák uralmuk alá hajtani a világot. 

Servaz parancsnok életének legnehezebb ügyével kerül szembe. Minél előrébb jut a nyomozással, minél több kérdésre talál választ, annál több gyötrelmes titokra bukkan.

A válasz, a megoldás kéznyújtásnyira van csupán, de a világra telepedő gonosz elleni harcban minden érzés, minden emlék összekavarodik. A múlt nem ereszt, a gyilkosok bűne, az áldozatok kínja és a túlélők nem szűnő szenvedése ellepi a jelent, és mint a hegyekben hatalmas torlaszokban összegyűlő, szikrázóan fehér hó, elzárja a jövőbe vezető utat.

Sikerül-e kitörnie Servaznak és társainak?

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard