Balatoni nyaraló

„Hajós hirdetést adott fel Tapolcán, Lessnerék házasságközvetítője ráharapott, és amikor a férjjelölt Badacsonyban jött felfelé a Római útról a szőlőtőkék sorai között vezető, brázdának nevezett ösvényen a nyaraló felé, fentről, a veranda korlátjánál jövendőbelije mellett Franciska és az édesanyja figyelték. Akkor már két évtized eltelt katonakora óta. A benne működő genetikai kód fokozatosan átalakította az érett férfi kinézetét. Kissé köpcös, kopasz ember lett, arcán örökös, enyhe mosollyal. Teljes mértékben tükrözte azt, ami belül volt. Majdani felesége messziről mindezt nem ismerhette fel. Neveltetése nem az ilyen férfitípushoz szoktatta. Hajós nem volt az a macsó típus. Margit halkan azt mondta a jövendőbelije láttán: »nincs szerencsém!« Mire a nagyanyja figyelmeztetően azt válaszolta: »Kiértél, lányom, a mogyorósból.«”   A múlt olykor könnyebben és hitelesebben tárulkozik fel, ha nem csupán az emberek személyes emlékeit faggatjuk, hanem tárgyi emlékek nyomába is eredünk. Ungváry Rudolf egy badacsonyi nyaraló évszázados történetét megörökítve rajzolja fel a Balaton-felvidéken letelepedett s ott a bortermelést meghonosító Lessner família és keresztény középosztályi környezetének hol szerencsés, hol végzetes fordulatokkal terhes sorsát. Számtalan, a valóságban létezett egyéniség bukkan fel, majd tűnik el a látszólag egy tanulmányíró távolságtartásával elbeszélt regében. A 18. század végén kezdődő és egészen napjainkig tartó história ma élő leszármazottak visszaemlékezései, újsághírek és fényképek nyomán bontakozik ki. Egy feledésbe merülő, polgári erényekkel és önámításokkal, örömökkel és kétségbeesésekkel tarkított világ képében feltárul előttünk a magyar társadalom két évszázadnyi zajos történelme, melyben az egyetlen álladó elem a balatoni nyaraló – s vele az emlékezés rejtett vágya.