• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
Családi kör
ISBN: 9789635093724
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 32
Kategória

Családi kör

0 (0)
A „Klasszikusok kicsiknek” című sorozatról: A Scolar Kiadó kiemelt célja, hogy a szélesebb közönségnek szóló, sokszor külföldi gyermekkönyvek mellett lehetőséget biztosítson hazai alkotóknak is a megjelenésre. Egyik legkedvesebb, 2013-ban indított gyermekirodalmi sorozatunkban az értékőrzés jegyében klasszikus műveket jelentetünk meg többek közt Békés Rozi szemet gyönyörködtető illusztrációival. Az első két kötet (József Attila: Csoszogi, az öreg suszter, Móra Ferenc A didergő király) – melyek mindegyike a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelenhetett meg – folytatásául Petőfi Sándor gyönyörű versét választottuk, melyet barátja, Arany János akkor hároméves fiához írt, mikor Szalontára látogatott 1847 júniusában. Arany Lászlóból később elismert népmesegyűjtő és író lett (leghíresebb műve az 1873-ban A délibábok hőse című verses regény). E sort folytattuk egy gyönyörű karácsonyi verseskötettel, melyben József Attila, Ady Endre és Kosztolányi Dezső egy-egy, gyermekek számára is lélekközeli remekművével. Majd következtek az olyan örök kedvencek, mint A kis kakas gyémánt félkrajcárja (Arany László meséje) és a Kismalac meg a farkasok, Móricz Zsigmond verses meséje – utóbbiak Nagy Diána illusztrációival. „Klasszikusok kicsiknek” című, többszörös Szép Magyar Könyv-nyertes gyerekkönyvsorozatunkat Arany János Családi kör című költeményével bővítjük. A lélekmelengető alkotást ismét Békés Rozi művészi illusztrációi keltik életre.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Balladák
23%
Arany János

Borító ár:

Akciós ár:

1924 Ft
Kosárba
Toldi
23%
Arany János

Borító ár:

Akciós ár:

916 Ft
Előjegyzés
Toldi – Helikon Zsebkönyvek 55.
23%
Arany János

Borító ár:

Akciós ár:

769 Ft
Kosárba
Válogatott balladák
23%
Arany János

Borító ár:

Akciós ár:

539 Ft
Előjegyzés
Toldi - Toldi estéje - Buda halála
23%
Arany János

Borító ár:

Akciós ár:

2309 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Mondókás téli színező
23%

Borító ár:

Akciós ár:

307 Ft
Kosárba
Karácsonyváró mondókás színező
23%

Borító ár:

Akciós ár:

307 Ft
Kosárba
Klasszikus zenemesék: A diótörő
23%
Jessica Courtney-Tickle

Borító ár:

Akciós ár:

6853 Ft
Kosárba
Kukucs könyvek - Kukurikú! - Ébresztő
23%

Borító ár:

Akciós ár:

1532 Ft
Kosárba
Nyúl Péter - Első lapozóim
23%

Borító ár:

Akciós ár:

2687 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(Hétfő - Kedd - Szerda: 10-14,
Csütörtök: 9 - 15)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard