• Könyvek
  • Akciók
  • Könyvimádók magazinja
A hold börtönében
ISBN: 9789638735782
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 432
Kategória

A hold börtönében

0 (0)
,,Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek." E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ugrásnak köszönhetően immár iparosodott az egész égitest. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg. Ez azonban természetes, a Hold ugyanis egy ideje gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra.
A ,,holdlakók" felnövekvő új nemzedékében aztán igény ébred a függetlenségre, arra, hogy a Hold a maga ura lehessen. A Föld kormányainak ez persze nem tetszik, úgy döntenek hát, akár erővel is megőrzik fennhatóságukat. Az elszabadult indulatok elkerülhetetlenül háborúba torkollnak.
Mannie, a félkarú komputertechnikus akaratán kívül keveredik bele a politikai játszmákba, amikor a Hold legnagyobb szuperszámítógépe meghibásodik. A hiba azonban egyáltalán nem az, aminek látszik: HOLMES IV egyszerűen öntudatra ébredt, és úgy döntött, kiveszi részét az emberek függetlenségi háborújából.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 11 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8702
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.olcsokonyvek.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard