A boldog hülye és az okos depressziós

Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül.

Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát – segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.

Akik nem képesek szabályozni az ösztöneiket, megtanulják felmenteni magukat. Évszázadok óta vagy sajnáltatjuk magunkat, vagy a szőnyeg alá söpörjük a bűneinket, abból a téveszméből kiindulva, hogy különben csorbulna a nemzeti büszkeségünk. Holott éppen az lehet büszke magára, aki képes szembenézni a hibáival, aki képes feldolgozni a múltat és felnőtt ember módjára dönteni a saját sorsáról. Néha érdemes előkotorni régi emlékeket, olykor csak mondatokat, és nemcsak azokat, amelyekre büszkék vagyunk, hanem azokat is, amiket ma már szégyellünk. Mert úgy teljes a kép. Csak ne lenne az a fránya szó, amit minden nyelven a legnehezebb kimondani, hogy:tévedtem.

„És folyton meglep valamivel. Vagy előítéleteket dönt le, tabukat számol fel.”

Papp Sándor Zsigmond

„Ez a könyv is lehet egy kis kapaszkodó, legalábbis az önéletrajzi elemek, a tudományos és kultúrtörténeti magyarázatok, a személyes példák mind segíthetnek látni azt, hogy fejlődni és a jobbra törekedni mindig lehetséges és érdemes, úgy, hogy közben igyekezzünk önazonosak maradni”

Ekultura.hu