Gépnarancs

Azután kihúztam a gyönyörű Kilencediket a tasakjából, úgyhogy Ludwig van is nagój lett, és rásercintettem a tűt az utolsó tételre, amely maga a boldogság: a mély vonók az ágy alól gavarittyoltak a zenekarnak, majd bejött a férfihang, felszólítva mindenkit, hogy örvendjenek, a páratlan boldog dallam az Örömről mint valami dicső mennyei szikra, és akkor felpattantak bennem a jó öreg tigrisek, felpattantam én is, és rávetettem magam a két kis ptyícára. Egyből nem tartották olyan viccesnek a helyzetet, abbahagyták a vidám kricsálást, mert bizony hogy alá kellett vetniük magukat a Nagy Alexander fura és hátborzongató vágyainak, ezek pedig a Kilencedik és az injekció okán igen csudésznüjök és zamecsátnüjök és kimerítők voltak, Ó testvéreim. De részeg volt mindkettő, mint a csap, alig érezhettek valamit.

A klasszikus zenét megszállottként kedvelő, fiatalkorú Alex napjait a bandájával együtt elkövetett erőszakos cselekedetek sora tölti ki. Alex közvetlen hangnemben, szláv eredetű szavakkal átszőtt szlengjén élethűen írja le e bűncselekményeket, amelyek valójában az embert mechanikus szerkezetté degradáló, a szabad akaratának útjában álló törvények ellen irányulnak. A Ludovico-eljárás során Alexet olyan kezelésnek vetik alá, amelynek eredményeképp az erőszak gondolata rosszullétet vált ki belőle, és mivel a terápia során a gonosz tettek vetítését klasszikus zene kíséri, Alex ezután már a zenét sem tudja élvezni. Az állam ezzel a drasztikus eljárással ugyan rá tudja kényszeríteni, hogy a továbbiakban kerülje az erőszakot, ám valójában Alexet szabad akaratától fosztja meg, hiszen: „Az az ember, aki többé nem választhat, megszűnik ember lenni”. A Gépnarancs Anthony Burgess legismertebb és leghatásosabb műve, melyből Stanley Kubrick készített nagy sikerű filmet.